Az eseményről a TEOL.hu is beszámolt.
„Szekszárdon ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a Szent István téren koszorúzással folytatódott az Államalapítás és az Új Kenyér Ünnepe.
A zsúfolásig megtelt Béla király téri templomban Petkó Tamás római katolikus plébános, dr. Kaszó Gyula református lelkész és Fodor Péter baptista lelkész megszentelte az új búzából készült kenyeret. A mise végén Gyurkovics János alpolgármester elmondta, sok ember szorgos munkájának eredménye, hogy lett idén is új kenyér, s hogy megvan jövő évre is a kenyérnekvaló.
A templomból az ünneplők a Bartina Néptánc Egyesület, a Csurgó Zenekar és a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesületének kíséretében átvonultak a Babits Kulturális Központ melletti Szent István szoborhoz, ahol az alpolgármester ünnepi beszédében méltatta az országalapítót, első királyunkat.”
A teljes cikk itt olvasható: https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2023/08/szekszardon-is-megszenteltek-az-uj-kenyeret?fbclid=IwAR09CcyHa5YWpMjWz710AsumMBoMJKYe-tMrVSgDXB8PNar20vIaDVHJVBs